Nemcsak a lélek, hanem a test is “mérges”

Bár már a Biblia is ír a megbocsátás fontosságáról, a téma valamiért elfelejtődött az idők során, és csak az ezredforduló környékén kapott újra nagy jelentőséget a sérelmek, a harag nélküli élet és az ehhez vezető út. A tudomány 3 szegmense, a pszichiátria, az egészségpszichológia és a transzperszonális pszichológia összefogásával vált – és válik napjainkban is – egyre központibb témává maga a megbocsátás. De vajon mit okoz a ki nem mondott harag? Hogyan tudunk túllépni rajta? Miért fontos ez?

Bagdy Emőke szerint a “mérges” szóban már eleve megtaláljuk a dolog kulcsát, hiszen nemcsak átvitt, lelki értelemben kell tekintenünk e szóra, hanem szó szerint is. Mert aki mérges, annak nemcsak a lelke, hanem a teste is meg van “mérgezve”. Ha én nem bocsátottam meg magamnak vagy valaki másnak, esetleg tőlem nem kértek valamiért elnézést, akkor a testünkben destruktív folyamatok indulnak el. Ha hihetetlenül kifinomultan működő agyunk úgy “dönt” és úgy “érzi”, hogy az adott sérelem nekem fontos és negatív, akkor arról bizony az egész testem értesülni fog, és döbbenetes, de egy negatív hormonkoktél áramlik ilyenkor a testembe, az összes sejtembe, és szó szerint lerakódik a méreg. Ha szorongok, ha szomorú vagyok, vagy megbántott valaki, akkor az egész lényem éli ezt meg, és nemcsak a testem vagy a lelkem egy kicsiny része. A sejtjeimre folyamatosan lerakódó stressz pedig egyszer csak elkezdi nem bírni a nyomást, és összeomlik a nagy egész. Ekkor lehet, hogy csak azt tapasztalom, hogy hullik a hajam, de legbelül tudom: valami nagyon nincs rendben. A dolog nem áll meg itt, és ha nem sikerül megtalálni a megoldást a mentális higiéniára, akár keringési panaszok, vagy rákos folyamatok is elindulhatnak bennem. Félelmetesnek hangzik, nem? Az volt az érzésem a lendületes professzor asszony magával ragadó stílusban előadott elméleteitől, hogy a közönség nagy része ekkor kezdett el igazán bepánikolni. Pedig még csak 15 perc telt el, de máris sokak szemét sikerült felnyitni.

A racionális bal, kontra az időtlen jobb agyfélteke

Nos, hölgyekurak, pánikra természetesen semmi ok, mert igaz, hogy nagyon el vagyunk rontva, viszont ha akarjuk, megtisztíthatjuk lényünket a méregtől. Általában két dolog tűnik elsőre nehéznek az előző mondatból: akarni és megtisztítani. Nem könnyítjük meg ugyanis saját dolgunkat, mert a racionális bal agyféltekénk sérelem esetén azt mondja: felejtsd már el! Ekkor azt hisszük, hogy ha nem gondolunk rá, nem beszélünk róla, akkor megoldottuk, elfelejtettük, jó munkát végeztünk, készen is volnánk. De valójában az történik, hogy egyrészt homokba dugjuk a fejünket, másrészt pedig – és ez a nagyobb probléma – , áttessékeljük sérelmeinket a jobb agyféltekébe, vagyis az érzelmi agyba. Ami sajnos időtlen, nem érzékel időt, így a sérelmek beszorulnak oda örök időre, és bár nem tudunk róla, de testi problémákat okoz egészen addig, amíg ki nem mozdítjuk onnan valahogy. Adott tehát a feladat: fel kell szabadítani a traumákat, vissza kell vezetnünk őket az érzelmi tudatból a tudatos tudatba, hogy végül a beszédközponton keresztül a felszínre törhessenek és kiszakadjanak belőlünk. Ezt akár takarító folyamatnak is hívhatnánk. Bagdy Emőke szerint elsősorban emlékezési folyamatokkal segíthetjük elő a valódi ok tudatosítását, mivel a jobb agyfélteke, ahova a trauma beszorult, relaxált állapotban szeret működni, és képek formájában “gondolkodik”, mint például az emlékképek. Ez esett meg a pszichiáter asszony egy pánciensével, akit kiskora óta pszichoszomatikus tünetek gyötörtek, és az okát nem sikerült kideríteni. A relaxációs, emlékképekkel dolgozó terápia során aztán a hölgynek váratlanul egy réges régi emlék jutott eszébe: Még egészen kicsi gyermek volt, amikor születésnapjára kapott egy babát. Kistestvére elkérte tőle, de Ő nem adta oda. Ekkor a testvére a házból kifutott az útra, elütötte egy autó és meghalt. Ő pedig -most már- emlékezett rá, hogy akkor zokogva mondta: “én öltem meg a testvérem, amiért nem adtam oda a babát!”. Hirtelen előjöttek a régi érzések, újra feltépődtek a sebek, átélte a bűntudatot, elkezdett emlékezni a rég eltemetett (érzelmi agyba zárt) traumáira, és elképesztő, de megszűntek a testi tünetei.

Fél óra kell a boldogsághoz?

Ha a haragunk tudatos, de nem tudunk elbánni vele, akkor sem szabad a szemet szemért, fogat fogért elvben gondolkodni, mert ez egy olyan kóros folyamatot indít el, ami többet árt, mint használ. Ehelyett inkább rá kell vennünk magunkat arra, hogy a másik szemszögén keresztül vizsgáljuk az esetet (és így saját magunkat is), hátha találunk a másik álláspontjában olyat, amit egy kicsit el tudunk fogadni, és elindulhatunk a megbocsátás felé vezető úton. Ha belépünk a sértő fél helyébe, döbbenetes felismerések tanúi lehetünk. Nehéz az “ellenfél” objektívén keresztül kémlelni egy olyan helyzetet, amiben saját magunkat érezzük sértettnek, de akármennyire rossz ötletnek tűnik is, a végén rájövünk, hogy megérte. Meg kell, hogy értsük: a cél nem az, hogy jóban legyünk azzal, aki megbántott, hanem az, hogy felülemelkedjünk a sértettségünkön, hogy még véletlenül se indulhassanak el a fent leírt megbetegítő folyamatok a testünkben. Nem kell, hogy jogosnak találjuk a sértést, a lényeg az, hogy átéljük, megértsük annak valódi okát! Nem gondolnánk, de az is tökéletes megoldás lehet, ha a másik féllel leülünk beszélgetni, és mindketten fél-fél órát kapunk, amikor a másik hallgat, mi pedig elmondhatjuk neki, mi az, ami rosszul esett. Banális megoldás, gondolhatjuk, de ki az, aki ezt már kipróbálta? Tessék megtenni, és a végeredmény jobb lesz, mint vártuk. De tényleg csak fél-fél órát, mert ha tovább csináljuk, annyira begerjedünk, hogy abba sem tudjuk hagyni! Mondta a nem kevés humorérzékkel megáldott professzor asszony.

Ölelj át valakit, és egészségesek lesznek az erei!

Így karácsony előtt mindenki takarít, a lakásnak tiptopnak kell lennie, ragyognia kell, sütünk, főzünk, minden tökéletes, na de ki foglalkozik azzal, hogy mi van benned? Pedig csak akkor vagyunk képesek örömre, ha először kitakarítunk valami negatívat! Ha a fent említett módszerekre nincs szükség, a takarítást megoldhatjuk a család, barátok szeretetével is. A szeretet, amellett, hogy jó érzés, olyan gyógyító erővel rendelkezik, hogy képes elindítani az öröm folyamatát. A szeretet jótékony hatással van a testünkre is, ugyanis tágítja az ereket, megakadályozza a mérgek lerakódását és harmóniát teremt. Ma, amikor tele vagyunk értelmi tudást biztosító iskolákkal, nincs lehetőségünk arra, hogy megtanítsák nekünk az érzelmi tudást. Rengeteg az érzelmi analfabéta, és mára elfelejtettük, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, miért vagyunk itt, ezen a földön, és mi a dolgunk egymással. Elfelejtettük, hogy kölcsönös egymásrautaltságban se élni, se halni nem tudunk mi emberek egymás nélkül.

Elmegyünk egy földön fekvő ember mellett az utcán, és hagyjuk a földön megpusztulni. Mi történt velünk? És miért nem tudjuk észrevenni, hogy ha szeretetet adunk, akkor mi magunk is jól járunk? Aki felsegíti azt a földön fekvő embert, szól hozzá két jó szót, abban endorfin, hétköznapi nevén boldogsághormon termelődik, ettől az immunrendszeren át egy csomó minden más erősödik. Ez az evolúciós ajándékunk azért, hogy egymásra odafigyelve, szeretetben élünk. Illetve ez lenne…

forrás: vaskarika.hu