A következőkben ismertetett kísérletek újabb fontos lépést jelentettek. Az Egyesült Államok hadseregének megbízásából az 1990-es évek elején azt vizsgálták kutatók, hogy az érzelmek akkor is hatással vannak-e az élő sejtekre, ha azok másutt vannak – távol a testtől.

Az ötletet eleinte kétkedéssel fogadták, hiszen az addigi fizikai ismeretek értelmében ez egyszerűen lehetetlennek tűnt. Nem hitték tehát, hogy például a szervek vagy a csontok, a bőr vagy a szövetek továbbra is kapcsolatban maradnak azzal a személlyel, akiből kivették őket.

1993-ban azonban megjelent az “Advances” című lapban egy cikk, amely beszámolt a hadsereg kísérleteiről. E kísérlet során azt vizsgálták, hogy bizonyíthatóan kapcsolatban áll-e a DNS a kísérleti személy érzelmeivel; a szájból vettek szövetmintákat és DNS-t, amelyet elkülönítettek, és az épület másik szárnyába vittek.

Erre a célra kifejlesztett műszerek segítségével azt akarták megvizsgálni, hogy akkor is reagál-e a DNS az egyén érzelmeire, ha messzire eltávolítják tőle.

A kísérleti személyben erotikus fotókkal, valamint háborús jelenetek, komikus helyzetek és erőszakos cselekmények képeivel keltettek érzelmeket. Ily módon az érzelmek teljes skáláját lefedték, hogy a résztvevő az érzelmek minden hullámzását átélje.

Habár a legtöbb tudós ezúttal is kételkedett a DNS-re gyakorolt hatásban, ismét olyasmit kellett látniuk, ami a fizika jelenlegi törvényei szerint nem létezhet.

Gregg Baden írja egyik könyvében, hogy dr. Backster fenti kísérleteit később azzal bővítették ki, hogy az érzelmeket sugárzó egyén és a DNS távolságát fokozatosan növelték. Az egyik kísérlet során a távolság az 560 km-t is meghaladta!

Ekkor – egy atomóra segítségével – már az érzelmek sugárzása és a DNS reakciója között eltelt időt is mérték, és megállapították, hogy a reakció késedelem nélkül, azonnal bekövetkezett, vagyis ugyanolyan gyors volt, mintha a DNS még mindig az érzelmeket sugárzó személy testében lenne.

Teljesen mindegy, hogy a rezonáló DNS közvetlenül mellettünk vagy a földgolyó másik oldalán található-e. Időközben arról is meggyőződtek, hogy a már említett erőtér – a mátrix, a kvantummező  - közvetíti gondolatainkat és érzelmeinket. Méghozzá nem fénysebességgel, hanem sokkal gyorsabban!

A kísérletekben szintén részt vevő dr. Jeffrey Thompson ezt a felismerést a következőképpen fogalmazta meg:

ezzel kapcsolatban az orosz Pavlov Intézet egy további, igen érdekes kísérletet végzett, amely igazolta amerikai kollégáik felfedezését. Egy fiatal anyapatkánytól elvették, és a Föld hat különböző pontjára szállították hat kölykét. Ezt követően az anyában pánik, félelem vagy az öröm érzését keltették. Ebben az esetben is tapasztalniuk kellett, hogy a kölykök, habár a világ különböző pontjain tartózkodtak, nyomban reagáltak anyjuk érzelmeire.

A tudomány számára ezek a felismerések egy új dimenziót jelentenek, és mérföldkőnek számítanak az emberi sejt felépítésének és működésének újfajta értelmezésében.

REJTÉLYEK SZIGETE / Pierre Franckh: Das Gesetz der Resonanz című munkája nyomán