Vadzsramálá

Az északi félteke lakóiban mélyen gyökerező vágy él a fényre és a melegségre. Amikor az őszi napok elkezdenek rövidülni, az emberek megpróbálják a még melengető napfényt magukba gyűjteni - élvezni az utolsó aranyló sugarakat, hogy legalább ennek az életadó energiának az emlékét magukkal tudják vinni a tél sötétjébe, melyet aggódással és szorongó bizonytalansággal várnak. Az ember már november végén, amikor a síkság fölött még őszi viharok üvöltenek, elkezdi számolni a téli napfordulóig hátralévő napokat, várva, hogy a sötét nappalok először még észrevétlenül, majd egyre rohamosabban elkezdjenek hosszabbá és világosabbá válni. Ebben a hideg, hó, jég, viharok és nyirkos nedvesség által uralt időszakban a tűz válik az életet fenntartó erővé, mely az embereket és állatokat védi a megdermedéstől, s attól, hogy a halál közelségét sejtető, dermedt téli tétlenségbe zuhanjanak.

Az északi féltekén lakó népek számára a Nap és a tűz így egyfajta ígéretté és vigasszá vált: ezek tartják ébren bennünk az új élet reményét, mely a dermedtségből egy napon újra elő fog törni. Ősapáink ilyenkor télen körbeülték a tűzhelyet vagy a kemencét, vagy nyílt tüzet raktak a szabadban, hogy köré gyűljenek melegedni, s történeteket hallgattak és meséltek egymásnak, melyek a téli dermedtségen túli életet idézték.

Az északi népek körében így lassan kitörölhetetlenül szervült a téli ünnepek hagyománya, melynek gyökerei sok ezer évre követhetők vissza. Az egyes népek más-más nevet adtak ennek az ünnepnek, lényege azonban mindig az ember fény utáni vágyódásának kifejezése volt. Ilyen volt a germán törzsek téli napforduló ünnepe, a Sol invictus kultusza, s a keresztények Karácsonya is, mely a fény utáni sóvárgást egy magasabb, transzcendens síkra emelte. Ezek az ünnepek mind a fény ünnepei, s a kultúrák változása közepette is nem csökkenő erővel tartották magukat e régió lakóinak szívében és tudatában.

Mi, mai buddhisták itt Európában és Észak-Amerikában ugyancsak benne gyökerezünk ebben a hagyományban. Tudatában kell lennünk annak a szólításnak, hogy még csak születőben lévő saját szokásvilágunkban mi is tovább ápoljuk ezt a hagyományt, és azt újra értelemmel töltsük meg - vagy újra felfedezzük a magunk számára ősi értelmét. Hiszen bennünket magunkat is, akárcsak keresztény testvéreinket hajt a sóvárgás a megvilágosodás és a megszabadulás világosságára, s ez olyannyira elválaszthatatlanul hozzátartozik saját utunkhoz, hogy csak hálásan csatlakozni tudunk elődeink szokásához, amikor megpróbáljuk a karácsonyi ünnepeket - s benne a »Szent Estét« - saját buddhista hagyományunknak megfelelően, saját élményeinkkel megtöltve megülni és újjáalakítani.

Igaz, modern korunkban kissé nehéz már beleélni magunkat abba, hogy vajon mit jelenthetett ez a kemény időszak elődeinknek. A központi fűtés és a gombnyomásra kigyúló villanyfény legtöbbünket eddig megkímélt az oly kemény és kérlelhetetlen tél ősélményének megtapasztalásától. Akinek azonban volt már erről tapasztalata, annak érdemes meditáció tárgyává tennie az erre vonatkozó emlékeit, hogy azok »satival« - jelenvalóvá válással - ajándékozzák őt meg, a jelenben újra átélhetővé téve számára ezt az őseredeti erőt és a halálközeli állapotból való újraéledés élményét.

Egy ilyesfajta meditációs gyakorlattól már nem esik messze a buddhista archetípusok és szimbolika felelevenítése. Azonosítsuk képzeletünkben a telet az éjszaka élményével, hiszen a tél az év éjjele; s ebben az éjszakában, a kékeszöld homályban máris megjelenik egy ígéretes, ragyogó, aranyszínű fénysugár - Maitreya bodhisattvának, a jövő Buddhájának fénye. Ő a nagy Szerető Isten, aki aranyló, sugárzó Napként egyszer csak megjelenik a legsötétebb éjszakában, és szeretete melegét sugározza a dermedt és fázó emberekre. A fény és a meleg - vagyis az ébredés és a szeretet - minden emberi élet nélkülözhetetlen előfeltételei, s felemelt formájukban ezek a valódi emberlét alapjai. Ilyen módon számunkra, nyugati buddhisták számára is ismét megélhetővé válhat és értelemmel telítődhet egy ősrégi tradíció. A Karácsony a keresztények számára is a szeretet ünnepe, hiszen Jézus születését ünneplik ilyenkor, aki a szeretet útjának megtestesülése. A két ősi vallás és kultúra e mély érintkezési pontján keresztül a karácsonyi ünnepben találkozásuk lehetősége rejlik.

Fordította: Lílávadzsra