A mindennapokban úgy gondoljuk, hogy nincs miért hálásak legyünk: ez a pillanat nem teljesen olyan, mint amilyennek kellene lennie. S ez egy feloldhatatlan feszültséghez vezet: az ideális állapot valahol a jövőben van, s a jövő nincs most, ebben a pillanatban. “Add meg, Uram, de most add meg!” – mihamarább oda szeretnénk jutni, s ez sóvárgáshoz vezet, annak hiányában pedig unalomhoz. Amikor sóvárgunk, energiát vonunk el a most-tól, hogy azt a jövőbeli beteljesüléshez adjuk, s amikor unatkozunk, akkor életenergiáinkat fogjuk vissza a jelenben való kibontakozástól – ilyenkorálmainkban szundikálva várakozunk az élet előcsarnokában. A hála érzete csak némelykor suhan át rajtunk: például amikor egy súlyos testi fogyatékost, netán hajléktalan koldust látunk. Azt gondoljuk, hogy “Jó, hogy nem vagyok ebben a helyzetben!” – s ezt némelykor hamisan részvétnek is hisszük.

Ha képtelenek vagyunk hálát érezni, akkor harcot hirdetünk a jelen pillanatának. Végső soron harcban állunk a teljességgel, az Élet-el, ami soha máskor, mint most, ebben a pillanatban zajlik. Az élet nem a múltban zajlik, és nem is a jövőben, mindig csak az egyetlen örökké jelenlevőmostban. Hiszen az emlékeinket is most emlékezzük, a jövő terveit vagy félelmeit is mostszövögetjük. A múlt, amikor történt, akkor is most volt, a jövő is csak akkor válik valósággá, amikor éppen most történik. S ha ezt megérted, akkor megértetted a lényeget: nincs más valóság, mint a most örökkévalósága. S amikor elzárkózol a jelen pillanat befogadása elöl, akkor valójában az élettől, az életben való jelenléttől zárkózol el. Megfosztod magad mindazon lehetőségeknek a felfedezésétől, amelyek a most-ban bontakoznak ki, s az elképzelt jövődet alakítják. Elégedetlenné, unatkozóvá válsz, visszavonulsz az élet teljességéből. “Bocs’, de én nem ezt a valóságot akarom. Én nem ezt a pillanatot akarom. Nem fogadom el, nem veszek részt benne, inkább még itt ücsörgök a vágyakozásaim és félelmeim poklában!“. Szenvedéseink java éppen a jelen teljességének az elutasításából fakad.

A hála érzete éppenséggel ezekre a belső szenvedésekre, élet és halál közötti várakozó, alvó állapotok feloldására szolgál. Ha mélyen belegondolsz, akkor mindenképpen van valami, amiért hálás lehetsz. Ha egészséges vagy, akkor könnyű belátnod: hálás lehetsz, hogy nem vagy abban a helyzetben, amelyben milliónyi rokkant vagy beteg embertársad van. Ha éppen nem vagy haldokló beteg, gondolhatsz arra, hogy mily’ szenvedéseket élnek át az utolsó óráikban a haldokló rákos betegek. Hálás lehetsz azért, hogy otthon vagy a munkahelyeden csúcstechnikás kütyüddel olvashatod ezeket a sorokat: hiszen az emberiség java részének nem adatott meg az olvasás tudománya, egy biztos munkahely, vagy saját fedélzet a feje fölött. Ha sokáig kontemplálsz ezen, ráébredsz, hogy végső soron hálás lehetsz a létezésért, hiszen a létezésed egy igazi csoda. Az élet létrejötte egy igazi csoda. Több millió ondósejt közüléppen az termékenyítette meg az érett petesejtet, amelyiknek a testi formád létrejöttét köszönheted. Ha mindent figyelembe veszünk (az Univerzum létrejöttének, a földi élet létrejöttének, fejlődésének, az emberiség és benne a Te létrejöttödnek valószínűségét), akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a matematika valószínűségszámítása szerint neked tulajdonképpen nem is szabadna létezned. Fred Hoyle csillagász, matematikus tudós után szabadon fogalmazva: Annak valószínűsége, hogy Te létezz, messze kisebb, mint az, hogy egy hulladékvas telepen átsuhanó légörvény a rozsdás vasakból indulásra kész, működőképes repülőgépet hozzon létre.

Próbáld csak ki: Ha teheted, vonulj egy csöndes, természeti szépségekben bővelkedő helyre. Szemléld az égen lágyan úszó felhőket, fogadd magadba a madarak csicsergését, élvezd a színek sokaságát, fogadd magadba a nyugalmat. Majd sóhajts néhányat, jó nagyokat, és minden sóhajtáskor engedd el magadból a még meglevő feszültséget. Tudd, hogy jó ott lenni.

Ekkor végy lassan egy nagyon mély lélegzetet. S amint a levegőt lassan magadba szívod, hagyd hogy szemeid lágyan elkalandozzanak a természet szépségein. Te pedig figyelj befelé, önmagadba és érezd a hálát. Érezd, hogy mily’ csodálatos, hogy létezel. Mily’ csodálatos, hogy minden úgy van, ahogy van. Akár köszönetet is mondhatsz a Mindenségnek (Univerzumnak, Istennek, Őserőnek, bárminek is nevezed). Sorolj fel minél több dolgot, amiért hálás vagy: hogy élsz, van hol fejedet nyugalomra hajtsd, van elegendő pénzed ahhoz, hogy élj az általunk kitalált kultúrában – légy hálás mindenért.

Amikor intenzíven megtapasztalod a hála érzetét, valami különös történik. Mélyen legbelül békés nyugalom honol, nem állsz ellen semminek. Megnyílsz és hagyod magadba szívni a pillanat teljességében levő, létező világot. Valami kimondhatatlan boldogságot érzel: a létezés örömét. Lélegezz csak mélyen és lassan; és szívd magadba a világot! Szívd magadba a létezést, örömmel nyugtázd a belső békét és a harmóniát – tudd, hogy összekapcsolódtál a mindenséggel.

Amint a hálaadás gyakorlatát egyre többször végzed, meglepődve tapasztalod, hogy az Élet csodákat művel Veled és Neked. Szívesen és örömest jelen vagy a most pillanatában, az élettel együtt lebegsz egyfajta lágy, könnyed és örömteli áramlásban. Észreveszel történéseket, dolgokat, amelyeket hamarább nem vettél észre, s amelyek elmélyítik benned a csodálkozást és a hála érzetét. Észreveszed a pillanatokban rejtőző lehetőségeket, amelyek jobbítják életedet, harmonikusabbá teszik. Bármit, amit teszel, örömmel teszed, hálásan – és meglepő módon sokkal eredményesebben, mint hamarább. Az Élet barátként melléd szegődik, a Te szolgálatodra.Sóhajts egy nagyot, szívd magadba a levegőt és ismerd el: “Óh, köszönöm! Hálásan köszönök mindent!”(A cikk részlet Kery Ervin: A tudat rejtelmei c. könyvéből. )

forrás:  ervinkery.blogspot.hu